Asztalos Emese: ,,Isteni sugallatra lettem lelkész”

Magyar nő vezeti a közép-floridai reformátusok gyülekezetét

0
210

„Most van a legnagyobb szükségünk a hitünkre”- mondja Asztalos Emese, aki több, mint 17 éve került Amerikába, mint református segédlelkész, mára ő vezeti a közép-Floridában élő magyarok gyülekezetét. A Húsvétról és a közösség összetartó erejéről mesél ezekben a nehéz időkben.

A kilencvenes években Ramocsaházán kezdődött minden. Vallásos szüleivel templomba járók voltak, így magától értetődött, hogy csatlakozott az ifjúsági csoportba.
,,Egyre jobban érdekeltek a vallási dolgok és hitoktatóim hatására – akik lelkész házaspár voltak – tizenévesen eldöntöttem, hogy én is lelkész leszek, ebben egy isteni sugallat is segített, amikor éppen istentiszteleten voltam – meséli Emese. Közöltem a szüleimmel, hogy érettségi után szeretnék teológiát tanulni. Anyukám megijedt, nem értette, hogy nő létemre miért akarok erre a pályára lépni, de látta: hajthatatlan vagyok.”

Minden nagyobb ünnepen ebbe az eredeti palástban tartja az istentiszteletet

Amerre Isten küld, arra megyek

Emese Debrecenben tanult, az egyetem hatodik évében teljes lelkészi joggyakorlatot kapott. ,,Amikor letelt, kiderült, hogy elnyertem egy ösztöndíjat Atlantába egy iskolai évre. Kevés esélyem volt itthon egyedülálló nőként beilleszkedni az egyházba és gyülekezetet kapni, ezért is örültem a meghívásnak. Már a repülőn megütött az érzés, hogy milyen messze merészkedtem az otthonomtól, de bíztam Istenben, hisz ő küldött. Egy nap megkeresett a Daytona Beach-i presbitárius templom lelkésze, mert hallott a magyar lelkészdiákról. Akkoriban már sok magyar élt itt, az ő szomszédságában is lakott egy család, akiknél rendszeres volt a sütés-főzés. Sokszor meghívták bográcsozni, ezért az jutott eszébe, hogy a magyarok főzhetnének közösségi ebédeket a templom nagy konyhájában. Sokuk nem beszélt jól angolul, ezért keresett meg engem. Rábeszélt, hogy látogassam meg őket, mert az ő magyarjainak nem volt anyanyelvű lelkésze, így a téli szünetemet velük töltöttem. Végül másfél évig gyakoroltam a segédlelkészi feladatokat a közösséggel, majd visszatértem Magyarországra. Amikor újra megkerestek Amerikából, örömmel vállaltam a szolgálatot. Már 17 éve kint élek és segítek a magyar közösségnek.”

Húsvétkor mindig együtt a család: Emese, a férje László, Benjamin a nagyobbik fiú es Bence a kisebbik.

Három évig jártam jegyben

Emese a férjével is kint ismerkedett meg, egy magyar vacsorán találkoztak a templomban. Kiderült, hogy Magyarországon csak harminc kilométer távolságra laktak egymástól.
,,Véletlenül futottunk össze, próbáltam behívni őt is a gyülekezetbe – meséli Emese. Megtetszettünk egymásnak, kapcsolatban maradtunk, végül elhívott randizni. Három évig jártunk jegyben, mielőtt 2009-ben összeházasodtunk. Azóta bővült a családunk, két kisfiúnk született. Sajnos a szüleim nem lehetnek velünk, csak az interneten keresztül látják az unokákat: minden héten elmondják, mennyire hiányzunk nekik. Főképp anyukám mondogatja mindig: bárcsak itt lennék Európában, mert úgy még gyalog is haza tudnék menni: de én hiszek benne, hogy a Jóisten intézte így az életünket, és arra megyünk tovább, amerre vezet. Szinte minden időmet az egyháznak szentelem, állandóan jövök-megyek, ezért a háztartásom vezetése nem könnyű, sok szervezést igényel.  A családom mindenben mögöttem áll, és szerencsére a férjem sokat segít. A kevés szabadidőmet mindig velük töltöm, és a hétvégékre próbálok magyar finomságot tenni az asztalra. Húslevest szoktam főzni csigatésztával – amit édesanyám küld otthonról – töltött káposzta, csirkepaprikás, túróstészta is a kedvencek között van, a gyerekek is nagyon szeretik. Hiányzik a családom, de ez egy szolgálat, amit nem lehet csak úgy abbahagyni. Öt éve nem voltam otthon, és ők sem tudnak jönni már egészségügyi problémák miatt. De hiszem, hogy mindennek eljön az ideje!”

Úrvacsora osztás a 2019-es húsvéti táborba, idén minden elmaradt

Mindenki számíthat rám

„Megtaláltam a helyemet itt Amerikában – folytatja Emese. – Már a legelején bevontak az egyházi csoportok munkáiba, adnak a véleményemre, az ötleteimre. Sokkal több a lehetőségem, mindenben támogatnak, és bíznak bennem. A gyülekezet havonta csak egyszer találkozik a templomban, de nagyon összetartóak vagyunk. Nehéz összeegyeztetni, a nagy távolságok miatt, sokan dolgoznak hétvégén is, és az idősebbek sem tudnak mindig jönni. A közösség ugyan csak pár száz fős, elszórva élnek, de bárhová elmegyek, ahol magyarul várják a segítséget. Mindig van valami, amiért készenlétben kell lennem, sokszor a kórházba is csak engem engednek be a betegekhez, és ez nagyon fontos a híveknek” – mondja a lelkésznő, akitől nyomban megkérdezzük, hogy ezt most, a koronavírus idején is megteheti-e? Szerencsére most nem tudok senkiről aki kórházban lenne, vagy beteg a közösségünkben. A megszorítások jelenleg nem teszik lehetővé – még a lelkészeknek sem! – hogy, koronavírus fertőzöttet meglátogasson a kórházban, egyébként ha engednék, én bemennék – teszi hozzá Emese.”

A lelkésznő a járvány előtt a környező államokba is átment, akármilyen kicsi is a közösség, kérték a lelkészi szolgálatokat magyarul. „Sokszor csak kölcsöntemplomban tudtunk együtt imádkozni, most pedig azért nem tudunk összejövetelt tartani, mert a templomok is bezártak, semmilyen csoport összejövetel nem engedélyezett, bár utazni még lehet országon belül. Ezért minden vasárnap egy rövid áhitatot veszek fel az üres templomban, amit megosztok a hívekkel – ebben a férjem segít, mondja a lelkésznő.
Most a legégetőbb probléma az Amerikában rekedt magyarok hazajuttatása volt. Sokan voltak itt látogatóba vagy nyaralni, így többen telefonáltak nekem, hogy mit tegyenek, nekik segítettünk a nagykövetséggel együttműködve.

A gyülekezet egyébként nagyon vegyesen reagál a vírus helyzetre. Sokan tartanak a fertőzéstől és betartanak minden előírást, de néhányan vaklármának tekintik sajnos. Az idősek jelentős része otthon maradt már, ők csak kora reggel mehetnek vásárolni. Probálunk a legrosszabra is felkészülni, például ha valaki a közösségből karanténba kerülne. Ezért kiépítettünk egy segítő csapatot – szinte mindenfelé találtunk főleg fiatal önkéntest – aki fog tudni segíteni a környékén élő rászoruló magyarjainknak. A floridai magyar közösség vezetőivel minden héten Skype-on átbeszéljük a legfrissebb híreket, ígyekszünk mindig egy lépéssel előbbre járni. Több tájékoztató website-unk is van ahol minden fontos információ megtalálható: az online igehirdetések időpontjai és a közértek nyitva tartása is. Összeállítottam a közösségnek pár információs levelet is – egy ilyet húsvétra is szétküldök postával mindenkinek – mert nem mindenki követi a neten a dolgokat. Ha bárkinek bármikor szüksége van valamire én mindig kész vagyok segíteni, minden tőlem telhetőt megteszek. Ez 24 órás készenlét, éjjel is felveszem a telefont, ez a hivatásom: szolgálni a közösséget, hisz most van a legnagyobb szükségünk a hitünkre!”

 „Szűk körben tartjuk az idei Húsvétot”

Emese arról is mesél, idén a Húsvét is más lesz, mint az eddigiek…
„Idekint nincs húsvét hétfő és a nagypéntek sem állami ünnep. Általában a családdal és barátokkal ünneplünk, és a locsolkodás sem maradhat el. Összejövünk egy parkban, ahová mindenki hoz valami finomságot. Mindig nagy volt a vidámság ilyenkor, mert mindenki boldog hogy magyar szót hall.
Tavaly hívtak meg először a charlotte-i magyar közösség szokásos húsvéti táborába, ahol vasárnapi istentiszteletet tartottam. Kibéreltek egy olyan szállást, amihez volt közösségi konyha és egy kápolna. 250 ember gyűlt össze az ország minden részéről és hagyományos sonkafőzéssel, tojásfestéssel, népzenével, kézműves foglalkozásokkal készültünk az ünnepre. Vittünk nagy fazekakat, együtt vásároltunk be, együtt főztünk és mosogattunk, mindent együtt csináltunk. A fiúk vödörből locsolták meg a lányokat, és sokan népviseletbe is öltöztek. Nagyszerű alkalom volt, hogy a családommal és a hívekkel együtt ünnepelhettem Krisztus feltámadásának napját – nosztalgiázik Emese, majd így folytatja: Idén rendkívüli helyzet állt elő, a vírus miatt a templomokat is bezárták Amerikában, emiatt a tervezett húsvéti összejövetel is elmarad, mindent le kellett mondanunk. Hiányozni fog nagyon, mindenki nagyon készült rá, a gyerekek is várták. Mi itt olyanok vagyunk mint egy nagy család. Nekünk ez a kis Magyarországunk, ahol mindenki magyarul beszél, az ételeink és a zene segíti a hitünket – ez most mind elmarad – mondja szomorúan Emese.

A tojás keresgetés mindig nagy öröm a fiainak: Benjamin és Bence már Amerikában született, mégis tökéletesen beszélik a magyar nyelvet

Már biztos, szűk körben tartjuk meg itthon a Húsvétot, csak a család. Lesz sonka és a tojásfestés sem marad el, amit hagyományosan hagymahéjjal, harisnyába tekerve készítünk együtt a gyerekeimmel. Barkát teszünk az asztalra, és friss kalácsot sütök, a kertben pedig tojáskeresgetés lesz, hogy a gyerekek ne szomorkodjanak. Virtuálisan fogok üzenni a híveknek, a gyerekeink pedig videóüzenetben mondanak locsolóverset. Így ezen a húsvéton, távol egymástól még sokkal fontosabb a közösség összetartó szeretete.”

Emese azt üzeni a híveknek, hogy ne felejtsék el a Húsvét üzenetét:
,,A sötétség után mindig a fény jön el. A reményt nem szabad föladni, és bízni kell az Úr Jézusban, mert csak benne tudunk.

Őrizzük meg a nyugalmunkat, hiszen Jézus mérhetetlen szenvedései után, a feltámadása egy olyan hitbeli bizonyosság a számunkra és egyben hitvallásunk legfőbb része, amely erőt ad és vigasztalást ebben a nehéz helyzetben is. A remény, az újjászületés csak vele és általa lehetséges. Most nagyon fontos – mindig kihangsúlyozom – hogy tartsuk egymással a kapcsolatot. Tessék felvenni a telefont és felhívni egy-egy régi ismerősünket, megkérdezni tőle hogy van, szüksége van-e valamire. Gondoljunk egymásra. Pár jó szó is segít, ne legyen senki magára hagyva. Én imádkozom mindenkiért minden nap!”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here