,,Chili paprika farmom van Egerben”

Koletán Gergely sikertörténete

0
1271

Eleinte csak magának készítette a chilis szószókat, de aztán mindenkinek annyira ízlett, hogy elkezdte vállalkozásban, házilag legyártani saját ötletei alapján. A karantén alatt is szorgosan dolgozik a veteményben, hiszen a palánták mellett folyamatosan van mit tennie. Kevéske szabadidejében Gergely elmesélni nekünk vállakozása történetét, mert ma már a chiliről szól minden az életében.

,,A föld gondozója én lettem…”

Egeren belül vagyunk és a terület amin gazdálkodunk, körülbelül 3000 négyzetméternyi – mondja Gergely. Ez a kert a nagypapámék szemefénye volt, hétvégi teleknek indult és annak idején még biciglivel jártak ki ide munka után. A város madártávlatra van Egertől, ami egy völgyes részben van, de innen jó messzire el lehet látni, mert ez a telek pont egy kisebb domboldalon található. A nagyszüleim minden idejüket itt töltötték, de most már hogy nem képesek rá, így én lettem a föld gondozója. Mivel nekem az erőspaprikák termelése lett a hobbim és az életem, most már az egész területen chili paprikák vannak ültetve. Jelenleg, összesen kilencféle és ez nagyjából lefedi az összes csípősséget az éppen csak pikánstól egészen a világrekorderekig.

Hogy indult a csípős-őrület?

Az alap eset mint másoknál is, hogy szerintem a húslevest ne lehet erős nélkül enni. Gyerekkorom óta ehhez vagyok szokva, és a tipikus magyar kajákba is mindig teszek.

Gergely 3000 négyzetméteren termeszt chiliket

Egyébként hét évig éltem Írországban, ahol a chili kínálat elég széles volt. Mindet végig kóstoltam természetesen és rengeteget ettem belőlük. Mindig volt 3-4 cserepem az erkélyen is, csak úgy a passzió kedvéért. Akkoriban még csak saját magamnak csináltam belőlük egy-két féle szószt.
Amikor az élet úgy hozta és visszaköltöztem Magyarországra, nem találtam nekem megfelelő csípőset. Akkor ötlött fel bennem, hogy itt van ez a hatalmas telek, mi lenne ha elkezdenék chilikkel foglalkozni, így adta magát a téma – meséli a mindig mosolygós Gergely. Magyarországon nem volt annyira széles skálája az erős paprikáknak amikre én vágytam, úgy hogy elkezdtem ezeknek a termelésével, telepítésével foglalkozni. Eleinte 60-70 tővel kezdtem, jalapenókkal amik főleg savanyúságnak, vagy kevésbé csípős szószokhoz kellenek, mint például egy barbecue, vagy egy pikáns limeos. Az erősebb chilikből pár tő habanero, és skorpió kimerítette a kezdeti chili mennyiséget. A szószaimat a baráti grillezéseknél teszteltem, mindig nagyon hamar elfogyott, mindenkinek nagyon ízlett. Így jött az ötlet, hogy többet kellene előállítani.

,,Idén több mint 7000 palántát nevelek”

2017-ben kezdtem el igazán a munkálatokat, az akkori év kizárólag a terület megművelésésről szólt. Ezt szószerint kell érteni, alaposan meg kellett dolgozni a földet és abban az évben vetni sem lehetett. Így aztán 2018-ban 470 tő paprikával kezdtem el a szószókat gyártani. Négy féle chilipaprikás termékememmel csak 2019-ben kerültem ki a piacra. Ez annyira jól sikerült, hogy abban az évben az Év fiatal vállalkozója versenyen különdíjas lettem a X. Junior Expót, ami beindított mindent, úgy hogy onnantól tényleg komolyan kellett vennem az egészet. Eleinte el sem hittem, hogy ekkora megtiszteltetés ért. Elkezdtem az országot járni és árulni a termékeimet mindenfelé.

,,Jelenleg, összesen kilencféle és ez nagyjából lefedi az összes csípősséget”

Kicsibe kezdtük, de azóta már 13 különféle termékem van, a kínálat lefedi a piacot, és nagyon népszerűek. Minden kézműves alapon, kisipari szinten készül nálunk, jelenleg arra figyelek, hogy mind a 13-féle szószból, mindig legyen pár száz üveg a készleten. A tavalyi ünnepi szezonban rengeteget adtunk el, állandóan utána kellett főzni februárig naponta valamelyik szósznak.  Idén több mint 7000 palántát nevelek, nagyon sok munkám van a kertben, amit egyébként imádok csinálni.

,,Minden ízt magam találok ki”

Irtózatos mennyiségű kísérletezgetés kell ahhoz, mire egy íz telitalálat lesz. El nem tudod képzelni mennyi minden megy a szemétbe mert nem ízlik a kombináció – folytatja Gergely. Nagyon sok próbálkozás után alakulnak ki, hogyan passzolnak az ízek össze. A lime-os például úgy alakult ki, hogy édesapám imád pecázni, ő kérte hogy készítsek valamilyet ami passzol a halakhoz. Egyébként a családomnak vannak termő gyümölcsösei, azokat is mindet belepróbáltam a csípős mellé így lett a barackos és áfonyás habanero szószom is.
Nekem az egyik kedvencem az áfonyás amúgy, ami főleg vörös húsokhoz, vadételekhez, camembertekhez illik. A családban természetesen mindenkinek meg van a kedvence.

,,Viszik a túristák is a híremet amikor vásárokban árusítok, nagyon örülök neki, mert imádják az ízvilágomat.”

A magyarok nagyon szeretik az erős választékomat, immár hét országba postázom a megrendeléseket. Viszik a túristák is a híremet amikor vásárokban árusítok, nagyon örülök neki, mert imádják az ízvilágomat. A magyarok nem szeretik a túlzóan ecetes ízeket, úgyhogy az enyémben a természetesség dominál. Van egyébként olaszos hagymalekvárom is, és az ízek mindig visszajönnek nem nyomják el egymást. Jellemző az összes termékemre a természetes ízaroma, amit a friss összetétel biztosít. A magyar földben termett paprika íze semmihez nem hasonlít.

Az alkotás folyamata lényegében kisérletezgetés. A szószreceptjemet a saját kútfejemből találom ki. Összedobálom az üstben az alapanyagokat, irom persze az arányokat és mérem, így kezdődik el valahogyan… 5-10 kiló paprkával szoktam elkezdeni a kísérletezgetést. Ahogy már mondtam ez sokszor selejttel is jár de hát ez már csak ilyen. Én mindig csak a legfinomabbat fogadom el, félmunka itt nincsen.

A földművelés egyébként alapvetően messze állt tőlem hiszen kommunikációt végeztem, informatikát is tanultam, de a turizmushoz is értek. Messze elkanyarodtam a szakmámtól, de valószínűleg mivel gyerekkoromban láttam, hogy a nagyszüleim mennyire kötődnek a kerthez, ez engem is megragadott, képes vagyok egésznap kint lenni a veteményemben.
Természetesen imádok főzni is, hiszen kicsi gyerekkorom óta segédkeztem a konyhába – meséli nevetve. A családi összejöveteleken, ahol 20-an 30-an is voltunk imádtam a konyhában sertepertélni, ellesni a fortélyokat. 14 éves korom óta már teljesen önállóallóan főzök. Mindent elkészítek, amit egy magyar konyhában el lehet, szeretem amikor megkóstolják az ételeimet, először hitetlenkedve majd repetát kérnek belőle. Ez azért alakult így szerintem, mert fiatal gyerekként nagyon válogatós voltam, rajtam kívül mindenki megevett mindent, talán ezért álltam neki főzöcskézni. Sütni is tudok alap dolgokat például egy kalácsot biztosan el tudok készíteni. Egyébként Írországban dolgoztam cukrászdában is, ahol sok fortélyt megtanultam.

,,A világ legerősebb paprikáját gázálarcban darálom”

A gyakorlatban kellett rájönnöm az erősségek titkaira. A nyers, igazán erős paprika például a carolina reaper vagy a szellem chilivel való főzőcskézés, az kifejezetten kibírhatatlan. Amikor belevágok 10 kiló paprikát magostul a vízbe és elkezd forrni, szinte elviselhetetlen lesz a levegő olyan erős, ezt szokni kellett. A szeletelt jalapenót kézzel karikázzuk, ilyenkor 3 féle kesztyűt viselünk egyszerre, de még így is csak egy darabig véd, nagyon hamar még a körömágyad is elzsibbad ettől a munkától.
Caroline reaper paprika a legerősebb a világon, ami most már nekem is terem. Ebből, ha például őrleményt készítünk, először kiszárítjuk és aztán szoktuk ledarálni, ami a tömény kínszenvedés. Leges-legelőször nem is gondoltam végig, csak egy sállal takartam el magam. Kézi kávédarálóval kezdtem egy kisadag port őrölni, de azonnal fojtó tüsszögés lett az eredménye. Ehhez ma már mustárgázbiztos gázálarcot használok. Ha egy kis testfelület is szabadon marad – mondjuk például a nyak-, azonnal elkezdi csípni ahogyan a levegőbe kerül daráláskor. Nagyon komolyan kell venni ezeket, mert irritáló hatásúak és a tüneteik sem múlnak el gyorsan.

Ez egy családi vállalkozás alapvetően, amit gyerekkori jóbarátommal csinálunk, de nagyon sok segítséget kapok mindenkitől. A barátaim sokszor velem dolgoznak a veteményben, mert ilyenkor szoktunk beszélgetni, gyakran csak a kertben tudjuk megoldani munka közben. De cserébe annyi szószt vihetnek amennyit csak akarnak – mondja nevetve. Nagyon sok minden van a fejemben a vállalkozással kapcsolatban, egyenlőre kistermelő vagyok, de a jövőben szeretnék nagyobbat lépni, hogy üzletekbe is bekerülhessenek a termékeim.

,,Nem bántam meg hogy hazajöttem”

Amikor hazajöttem Írországból, már éreztem hogy szeretnék családot alapítani, nagyon vágytam már egy saját otthonra is. Mivel nem éreztem magam odakötődve, a kérdés csak az volt, hogy hol legyen. A szerencse segített ebben, mert amikor terveim szerint csak egy-két hónapra jöttem haza, úgy magával ragadott az itthoni nyár, hogy soha többet nem mentem vissza. Még a kocsimat is kint hagytam az utcán Írországban, úgy ahogy volt…

Nagyon hamar visszacsöppentem az itthoni kerékvágásba. Teljesen új életet kezdtem, elkezdtem dolgozni és párhónap múlva megismerkedtem a párommal is, akit fiatalkoromból már ismertem valamennyire. Egymásra találtunk, családot alapítottunk és azóta is boldogan élünk, a kislányunk most volt 2 éves. Nagyon örülök hogy így döntöttem. A családom és barátaim segítsége nélkül nem tudnék egyedül boldogulni, mindenki szívesen segít nekem a farmomon, maximum egy kis szószért cserébe.

,,Idén 2020-ban is elindultam ismét, és a vállalkozásommal meg is nyertük a XI. Junior Expót!”

Visszatérve, óriási meglepetésként ért tavaly, hogy a X. Junior Expón, itt Egerben – ami olyan fiatal magyar vállalkozóknak van meghirdetve, akik már valamilyen módon elindították a tevékenységüket – szakmai különdíjat nyertem. Idén 2020-ban is elindultam ismét, és a vállalkozásommal meg is nyertük a XI. Junior Expót! Egy tanulmányi utat nyertem ezzel együtt New Yorkba, valamint reklámlehetőséget is kaptam és rengeteg segítséget a marketingemhez. Nagyon boldog vagyok, hogy engem ért ez a megtiszteltetés.

A ChiliYard a TV Egerben – Stúdió beszélgetés

Stúdió beszélgetés a ChiliYardról, a X. Junior Expon megszerzett különdíjról, termékeinkről, a jelenről és a jövőről, a terveinkről. Köszönjük a TV Egernek a lehetőséget! 🙂

Közzétette: ChiliYard – 2019. április 2., kedd

Valószínűleg a jövő évben fogok tudni csak kiutazni, és résztvenni mindenféle rendezvényeken, találkozni kinti vállalkozókkal és talán a nagykövetségre is eljutok. Mindenképpen szeretném megmutatni a termékemet a kinti közönségnek és a magyaroknak. Optimistán nézek a jövőbe, bár most online rendeléseket tudok csak felvenni. A vírus miatt most nincsen semmiféle vásár és kóstolgatási lehetőség, de reméljük minél hamarabb túl leszünk ezeken a nehéz időkön, és újra mehetünk vásárokra, fesztiválokra, rendezvényekre egészségesen, biztonságosan!

Addig is mindenkit szeretettel várok a weboldalamon, vagy facebook oldalamon, aki kíváncsi és megkóstolná változatos a termékeimet.

https://www.chiliyard.hu/

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here