,,Egy faluban lakom Andrea Bocellivel”

Magyarok a nagyvilágban: Lajatico, ahol a színház csak pár napig működik

0
2475
vikinyito

MAGYAROK A NAGYVILÁGBAN!

Toscánában van egy pici falu, ahol összesen 800 laknak és ahol megállt az idő. Minden évben csupán pár napra a falu élete teljesen felbolydul, mert ilyenkor a városka híres szülötte, Andrea Bocelli ad koncertet. Legalább 12 ezer ember érkezik oda ezért, hogy őt meghallgassa. Egy magyar, állandó lakosa is van a falunak, Viktória, aki ezekről a benfentes titkokról mesél most nekünk.

Hogyan jött Toscana az életedbe?
Toscana akkoriban még nem volt annyira divat és nem a szépsége miatt jöttem ide, hanem egy fiú miatt. Pont huszonkét éve, hogy megismekedtem vele és aztán meglátogattam szilveszterkor egy Firenze melletti kisfaluban. Konkréten itt ragadtam 20 évvel ezelőtt, pedig csak egy hétre terveztem. Előtte persze ő is járt már Magyarországon, úgyhogy nem az ismeretlenbe vágtam bele. Félévre rá megkérte a kezemet össze is házasodtunk, 8 évig éltünk együtt, a fiúnk most 15 éves. Így ragadtam itt Toscanában.

Sem az exférjem sem én nem vagyunk idevalósiak, szóval gyakorlatilag nincsen körülöttem család. Anyukámék annyiban tudnak segíteni, hogy sokszor kijönnek. Ilyenkor, amikor anyu itt van – volt hogy egy hónapig is – vigyáz a gyerekre, nekem meg több időm van a dolgaimat intézni. Amikor kijöttem először egy utazási irodának kezdtem el dolgozni, mert beszélek angolul és németül is. Később egy szállodában helyezkedtem el Firenze belvárosában, azt nagyon szerettem. Fantasztikus hely volt, tetőmedencével, csodálatos panorámával. Négy év után el jöttem el onnan, amikor terhes lettem és ekkor költöztünk ide vidékre.

lajatico2
Lajaticóban megállt az idő, összesen 800 lakosa van
lajatico1
Lajaticóba a koncert napjaira több mint 1200 érkeznek mindenhonnan a világból

Hogyan találkoztál Andrea Bocellivel?
Így alakult az, hogy a környéken kellett munkát keresnem, mert napi 80 kilométert oda meg ugyanennyit vissza már képtelen voltam utazni. Két apartmanháznak az üzemeltetését vállaltam el itt helyben. Amikor idekerültem, már tudtam, hogy Andrea Bocelli itt született, többször találkoztam is vele, amikor itt-ott felbukkant a faluban. Sima lakosnak számít itt, sztárallűröktől mentesen él. Aztán jött a koncert ötlete, engem kértek meg, – mert hogy én több nyelven is beszélek – hogy segítsek az iroda üzemeltetésében. Információs pont volt, de a koncertjegyeket is mi adtuk el mert akkoriban még nem volt online jegyeladás, ez volt az első évben, 2006-ban. Így kerültem velük kapcsolatba legelőször.

bocelli2019koncert
Egy felvéltel a 2019-es koncertről

Ismersz más magyarokat is kint?
Hét éven keresztül vezettem két apartmanházat ahol persze nemcsak magyarok nyaraltak de ezt végül otthagytam 2013-ban. Már 15 éve kezdtem a weboldalamat ami mára jelentősen kinőtte az eredeti formáját. Rengeteg magyar számít rám akik Toscanába jönnek. Elég sokrétű feladatom van, az egyik része, hogy segítek eligazodni itt a környéken, megkeressük a megfelelő szállást, strandot, programot. Minden fontos infót meg tudok adni kezdve az autóbérléstől, a parkolásig, a múzeumjegyek vételig, vagy akár virág vagy meglepetés tortát is segítek megrendelni. A másik része – mivel itt rengeteg a látnivaló – hogy mindenféle kirándulásokat kínálok. Ha valaki városnézést keres azt idegenvezetőhöz küldöm, de van itt lehetőség fotótúrákra is. Én a helyi dolgokkal foglalkozom, termelői kirándulásokkal, amiken megnézzük, hogyan készítik a sajtot vagy a tésztát a helyiek, olajbogyót szedünk és borospincékbe is elmegyünk. Sokan itt akarják megtartani az esküvőjüket, arra is tudok magyar szervezőt javasolni. Vagyunk itt egy páran magyarok és sokan segítjük a Toscánába utazni vágyókat több különböző téren is. Így aztán akik ismerjük egymást és jóban vagyunk, azokat mindig szívesen ajánlom az ide utazó magyaroknak. Idén egyébként újra belevágtam a apatmanház kiadásba is, Lajatico központjában egy rusztikus, medencés házat üzemeltetek.

sajtkeszites
Helyi sajtkészítést is megnézhetik az ide kirándulók
olajpres
Az oliva olajpréselés közben, ez is nagyon érdekes program

Mi vonz valakit, hogy Olaszországba költözzön?
Toscánában is, de Olaszországban is jellemzően magyar lányok vagyunk többen, többnyire az olasz fiúk miatt jöttünk ki. Ide nem azért költöznek az emberek, mert jól lehet pénzt keresni, ide azok jönnek akik szerelmesek vagy egyszerűen imádják az országot valamiért. Van egy kis magyar közösségünk itt kint, de eléggé elszórtan élünk. Próbálunk találkozókat szervezni, vagy akár csak egy közös vacsorát. Egyébként most már elég nehéz munkát találni, sok minden teljesen másképpen van mint otthon. Olaszországban, akármennyire is mondják hogy nem, de a nők bizony nehéz helyzetben vannak, az állam nem támogatja az anyukákat. Aki ide akar költözni az jó ha tudja, hogy itt csak 5 hónap a gyes, a gyerekek is általában csak délig járnak iskolába, utána el kell őket hozni, se menza, se napközi. Ez nagyon megnehezíti a nők helyzetét hiszen nagyon kevés a munkalehetőség és amúgy is csak pár órát tudnának dolgozni naponta, ha már gyerekük van. Az olaszok egyébként nagyon nyitottak mindenre, és próbálnak valami kapcsolódási pontot keresni mikor megtudják, hogy magyar vagy. A legtöbbször Budapest és Cicciolina neve ugrik be nekik.

lajatico3
A 2019es Bocelli koncerthez kapcsolódó Daniele Basso egyik alkotása Lajatico főterén

Mesélnél kicsit Bocelli falujáról?
A hét-nyolcszáz fős faluban mindenki ismer mindenkit, olyan mint, egy nagy család pedig több nemzetiség él együtt. Ide nem jut el igazából, hogy mi történik a nagyvilágban, megállt az idő, nagyon jó a közbiztonság is. Egy villanyszerelő, egy vízvezetékszerelő és két kávézó van, minden a főtéren zajlik. A falu minden évben felépíti a szabadtéri színházát pár napra – a Teatro Del Silenziót – a Bocelli koncertnek ami a domboldalon van. Ez a rendezvény kifejezetten neki épül, más koncert nincsen és az építményt is szétszerelik utána. Kevesen tudják, hogy ez a falu róla híres, mert még kiírva sincs sehol. Az biztos, hogy amióta vannak a koncertek, azóta nyaranta az egész falu átalakul egy művészeti kiállítássá. Rendkívül érdekes minden évben hiszen többnyire modern, színes szobrokat, képeket tesznek ki minden sarokra. A koncert 15. éve kerül megrendezésre, úgyhogy az egész falu szépen megtanulta a különböző híres áriákat és karmesterek neveit. Majd 12 ezer ember érkezik erre a koncertre – most már kettőt is tartanak – és ilyenkor itt mozdulni sem lehet.

bocelli lovagol a faluba
Bocelli a koncert idején gyakran látható Lajatico főterén lóval, mindig megy vele valaki aki segít neki

bocelli lovagol

Milyen egy világsztár közelében élni?
A koncert hetében, mint máskor is, Andrea sokszor betér a faluba lóval vagy akár autóval is. Mindig úgy lovagol, hogy megy vele egy másik, segítő lovas is, és sofőr vezeti az autóját természetesen, mert ugye ő nem lát. Nagyon szeret itt lovagolni, főleg a tavaszi, őszi időt kedveli, ilyenkor egy kitérdesedett melegítőnadrágban, lovaglócsizmában, fehér, koszos polóban bárhol össze lehet vele futni a faluban. Ahol régebben laktam, ott a testvére, Alberto volt a közvetlen szomszédom. Ő egyébként építész, de a feleségével szőlőtermesztéssel, borászattal is foglalkoznak, és van egy nagyon szép éttermük is. Ennek az emeletén van egy múzeum amibe Andrea Bocelli gyerekkori tárgyai, díjai, fellépő ruhái, hangszerei láthatóak. Sokszor találkoztam már vele, a legelső évben például, amikor a gyógyszerészünknek volt az esküvője, meglepődtem ő is itt volt. Ha bejön a kávézóba, a helyiek nem rohannak oda hozzá, de a turistáknak mindig nagyon érdekes. Nagyon kedves, ha megállítják, megengedi hogy lefotózzák és szívesen beszélget mindenkivel, több nyelven is persze. Második feleségével, Veronicával és kislányával nagyon szeretnek itt kikapcsolódni, van egy tipikus kőházuk a faluban. A karácsonyt és a húsvétot is mindig itt töltik a családdal.

baratokkal-és-bochellivel.jpg
Bocellivel 2012-ben: egy ausztráliában élő barátnőmmel és családjával
matteo bocellivel
Matteo Bocellivel a Bocelli kávézóban

Hogy érzed magad Lajaticóban?
Magyarország persze hogy hiányzik, de nekem szerencsém van, mert én egész nap magyarokkal beszélgetek, levelezek, kirándulhatok. Ezért a többiekhez képest sokkal szorosabb a kapcsolatom a nyelvvel is és az otthoni mindennapokkal. Most hogy újra kezdtem az apartmankiadást személyesen is találkozhatok velük. Azt hiszem a legjobb amit tehettem, hogy megteremtettem magamnak a saját munkámat, amit ráadásul szeretek is. Én csak magyarokkal foglalkozom, és szerencsére nagyon érdeklődőek akik ide eljönnek. Sok a visszajáró vendégem, akiket már akár 10-15 éve ismerek. Számomra ez szinte nem is munka annyira élvezem! Úgy érzem nagyon jól döntöttem, én a helyemen vagyok itt Lajaticóban.

Képek: Toszkana Mánia

január elseje a parton
Itt az új év! Január elsején a tengerparton

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here