Gálvölgyi Dorka: büszke vagyok a családomra!

A színház számomra igazi szerelem

0
1087

Nagypapája a világhírű magyar bűvész Rodolfo – Gács Rezső – volt, édesapja pedig az egyik legelismertebb színművész Gálvölgyi János. Nem esett messze az alma a fájától, hiszen Dorka a Hatszín Teátrumot vezeti, ami a mindene. Hármas születésnapi időszakban sikerült beszélgetnem vele, mivel nagypapája, édesapja, és a nagyfia is egy hónapban születtek. Régi emlékeiről is faggattam, hogy milyen volt felnőnie egy ilyen híres családban.

Dorka felnevet – én inkább úgy mondanám az „árnyékában élni”. Mindenki azt gondolja, hogy ennek mennyi sok előnye van, de azért ez nagyon nehéz. Persze nagyon büszke vagyok rájuk, hiszen fantasztikus sikereket értek el, de az az övék, az ő sikereik! Nem szeretem, ha valaki ez alapján próbál engem megítélni.

„1975-ben születtem, és mint gyerek akkoriban nem nagyon fogtam fel, hogy a nagypapám a világhírű Rodolfo, – aki bejárta az egész világot a mutatványaival – mert nekem ő a Rudi papa volt otthon, ami teljesen természetes.”

Gyerekkoromban a Szemere utcában laktunk és iskolába is oda jártunk a testvéremmel. A papáék a szomszéd utcában laktak, így suli után mindig odamentünk hozzájuk, ők vigyáztak ránk a testvéremmel, Eszterrel, mert anyuék dolgoztak. Emlékszem egyszer amikor kicsit betört a fejem, mert hintáztam a széken a suliban és a radiátor kiálló fém része a fejembe állt, pont a papa tudott elvinni az orvoshoz. Itthon a négy fal között ő nem mint egy nagy művész élt, bár minden trükköt megmutatott nekünk is ami varázslatos volt. Kicsi koromban az nagyon furcsa volt, hogy megbámultak minket az utcán, hiszen Rodolfót mindenki ismerte a tévéből. Manapság ha apuékkal megyek valahová – mert az emberek őt is mindenhol felismerik – már inkább csak zavaró.

„Mind a négy nagyszülőmmel nagyon jó volt a kapcsolatom, de sajnos szinte egyszerre veszítettük el őket alig fél év alatt, akkoriban én még csak 12 éves voltam.”

Rodolfo papa és Olgi nagyi egy héten mentek el pár nap különbséggel, több mint 50 év házasság után. Az ő történetük különösen szomorú, de mert nem tudtak egymás haláláról ez drámaian szép volt benne, mert így egyikük sem szenvedte meg az elvesztés érzését. Ez úgy volt, hogy mind a ketten a Szabolcs utcai kórházban feküdtek, – ahol egyébként én is születtem – egyik emeleten a papa a másik emeleten a mama. Nagyapám lement meglátogatni Olgi nagymamámat, de mivel érezte hogy rosszul lesz, ezért kiment a szobából, hogy ne zaklassa fel a nagymamát. Már az ajtó előtt összeesett. A nagymamám aznap meghalt, a nagypapám pedig nem tért magához soha többé és pár napra rá ő is követte. Végig csinálták az életüket együtt, nagyon szerették és tisztelték egymást, jóban-rosszban, örömben és bánatban, a munkaszolgálat alatt… Egyszerre volt a temetésük. A családban minket, akik itt maradtunk ez nagyon megviselt. Előtte néhány héttel elveszítettük már az apai nagypapámat is és félévvel később az apukám anyukáját is. Mindkét részről a nagyszüleim házassága legendásan tartós volt, ami ma már ritkaság számba megy. Nagy tiszteletben éltek, egészen más világ volt. Sok tekintetben erre nosztalgikusan emlékszem vissza.

„Mindenki azt hiszi hogy a színészek nagyon hangos és kicsapongó magánéletet élnek. Hozzánk nem jöttek apu híres kollégái, nem voltak baráti jövés-menések, mivel apukám eléggé magának való volt mindig.”

Gyerekkromból azért van pár emlékem más hírességekről, például amikor a Zente Feri bácsiéknál nyaraltunk többször is a Balatonon. Egyébként teljesen normális családi és polgári életet éltünk. Rodolfo papa gyakran járt le egy kávéra a Művész presszóba. Akkoriban más világ volt, ott jött össze a barátaival beszélgetni, néha engem is levitt magával, amikor éppen náluk voltam. Gyerekkoromban gyakran ebédeltünk a Fészek művészklub éttermébe és emlékszem ott is láttam híres sztárokat, mint például a Korda Gyuri bácsit, aki rendszeresen ott kártyázott.

Volt olyan is, hogy apu bevitt minket gyerekeket a színházba, de azért ez nem volt túl gyakran. A Thália Színházba volt sokáig, és az ügyelőpultból nézhettem az előadást, ami nagy szó volt. Még kicsi voltam amikor a Háború és békében játszotta Bezuhovot, így esténként lelőtték aput a darabban – ezt nagyon utáltam – meséli Dorka. Sokat játszott már akkor is, de a premierjeire a mai napig elmegyünk.

Isten éltesse Gálvölgyi Jánost – Vágatlan interjú

Ma 72 éves Gálvölgyi János!A hétvégén már láthattatok részleteket a színésszel készült interjúnkból, ma a születésnapja alkalomból pedig megmutatjuk nektek az egész, vágatlan beszélgetést. Isten éltesse művész úr! #hetinaplo

Közzétette: Heti Napló Sváby Andrással – 2020. május 25., hétfő

Más időbeoszásban élünk apuval és ez most is így van, hiszen reggel mi iskolába megyünk a kisebbik fiammal amikor ő még pihen, este meg már elmegy mire mi hazaérünk. Apu ezért nem nagyon tudott résztvenni a mi iskolai dolgainkban sem, és szerintem szülőin sem volt soha. Anyukámra hárultak ezek a feladatok, ő egyébként már nagyon régóta otthonról dolgozik, mint most is, mivel az egyik legjobb műfordító az országban. Rengeteg sikerkönyv fordítása fűződik a nevéhez.

„Anyukám abszolút a háttérből segít mindannyiunkat a mai napig, és biztosította apunak is mindig a háttérországot. ”

A kisebbik fiam tizenkettő a nagyobbik huszonkét éves. A harmadik házasságomban élek, az örök szerelemben, az igazival, akivel egy életen át együtt szeretnék maradni reményeim szerint. Kettőnknek összesen négy gyereke van, de sajnos csak ritkán tudunk mind együtt lenni. Most már csak a kicsi fiam él velünk, de mind a négy fiút a magaménak szeretem.
Sokat tanultam a házasságaimból-válásaimból, nem így terveztem a dolgokat, de semmit nem csinálnék vissza. Igaz nem volt előttem ilyen minta, hiszen a szüleim és a nagyszüleim is legendásan hosszú házasságban élnek, de a világ változik.

Sok mindennel foglalkoztam, rendezvényszervező, PR-os és programigazgató is voltam. Jelenleg a Hatszín Teátrumot vezetem, mint kisebbségi tulajdonos, – aminek a megalapítása egy barátom álma volt, ezért vágtam bele – bár apuék le akartak erről beszélni. Így most a színház igazgatója vagyok, ami azt jelenti, hogy a kivitelezéstől kezdve a marketingig mindennel foglalkozom, ha kell akár jegyet is szedek. Ez egy igazi magánszínház, amibe  teljesen szabadkezem van szerencsére. Igazi szerelem, amiben imádok minden feladatot. A pesti Broadway területén van a színház, és most már mi is benne vagyunk a köztudatba, amire nagyon büszke vagyok – teszi hozzá Dorka.
Számomra színvonalas, vállalható előadásokat fogadunk csak be, főleg kortás művészeti darabokról beszélhetünk, amiben sok a magyar kortárs is. Színházunkban nemcsak felnőtteknek, de a gyerekeknek is játszunk egyaránt.

„Fontosnak tartom, hogy támogassuk az állami gondozásban élő gyerekeket, ezért őket sokszor meghívjuk a színházba, hogy ők is megismerhessék a színház varázsát.”

A színházammal azon is igyekszem, hogy felhívjam a figyelmet mások megsegítésére. Úgy veszem észre, hogy manapság a tolerancia, az empátia és a szolidaritás kezd kihalni az emberekből, amit szerintem gyerekkorban kell megtanulni, ezért is tartom fontosnak hogy a gyereknek adjunk lehetőséget. Gyakran szervezünk gyűjtéseket is a szegényebb, elesettebb emberek és gyerekek részére. Idén a Baptista Szeretetszolgálattal is együttműködtünk. Én is mindenben aktívan részt veszek: csomagolok, gyűjtök, el is fuvarozom ahová kell. Viszonylag sokakat elérek és tudok buzdítani másokat is, így több szervezetnek szoktam adományokat gyűjteni. Támogatok egy egyedülálló anyukát két gyerekkel a Borsodban. Velük szoros kapcsolatom alakult ki az évek folyamán, minden a családunk általunk már nem használt, de még jó állapotban lévő cuccokat, játékokat, ruhákat nekik szoktam adni. Karácsonykor ők is kapnak szépen becsomagolt ajándékot, amit természetesen megveszünk. Fontos hogy akinek van az tanuljon meg adni, ez a gyerekeimnek is nagyon jó példa. Mindig igyekszünk segíteni és részt venni a férjemmel együtt, mert ez nagyon fontos nekünk.

„Most a mi színházunk is problémákkal küszködik a vírushelyzet miatt,  mint más vállalkozások is. Sok a bizonytalanság a jövőnkkel kapcsolatban.”

Én nem vagyok híve az online előadásoknak, de tudom, hogy sok minden átkerülhet a virtuális térbe. Nagyon erősen ragaszkodom a hagyományos színházhoz, ahol még intimszféra van, ahol együtt lélegzünk a színészekkel. Ez az élmény nagyon fontos, amit az online nem ad vissza. Szeretném megőrizni a színházba járási szokásainkat, ezt nem szeretném feladni, de persze tudom hogy haladni kell a korral.

Most a vírushelyzet alatt a színházak működése is leállt, és a korlátozások miatt még a további sorsunk is megkérdőjelezhető. Nem tudjuk mi lesz, lehet hogy teljesen át kell rendezni belül a nézőteret, a széksorokat, ami annyira lecsökkentené a nézők számát, hogy az teljesen ráfizetéses lesz. Jelenleg nem vagyok optimista ez ügyben. Nem tudunk igazán semmit, teljes bizonytalanságban vagyunk. Most mást nem tehetünk, mint hogy várunk és bizakodunk.

A Hatszín Teátrum weboldala itt érhető el!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here