Püspökkenyér karácsonyra

Hagyományos magyar finomság

0
100
püspökkenyér nyito

Igazi tradicionális magyar desszert, amit nagyon egyszerű elkészíteni. A püspökkenyér valójában egy kevert tészta, amihez ízlés szerint keverhetünk aszaltgyümölcs darabokat, csokit vagy akár marcipán darabkákat is. A németeknek a stollen, az olaszoknak a panettone, nekünk pedig a püspökkenyér kerül majd az karácsonyi asztalra.

Hozzávalók:
3 egész tojás
12 dkg porcukor
15 dkg margarin
14 dkg liszt csapott teáskanál sütőpor/vagy csak self raising flour
Ízlés szerint: apróra darabolt dió, mazsola, aszalt füge, aszalt sárgabarack, aszalt áfonya vagy cseresznye, kandírozott narancs héj, marcipán darabkák.

Elkészítés:
A tojásokat ketté válsztjuk és a fehérjét kemény habbá verjük. A sárgájákat a cukorral és a margarinnal habosra kikeverjük. Ebbe a masszába beleszitáljuk a lisztet és jól kikeverjük vele. Ezután a kemény fehérje hab következik és az apróra vágott finomságok, amiket előzőleg nagyon kevés liszttel elkeverhetünk. Lazán keverőlapáttal forgassuk bele, hogy a hab ne törjön össze.

Tipp! Ha kevés liszttel keverjük el az aprított magokat, aszalt gyümölcsöket nem fog lesüllyedni a sütemény aljára.

Előkészített, sütőpapíros log formánkba 2 felé egyenlően elosztjuk. Nem folyós a massza, kanállal dolgozhatunk. A két logba körülbelül félig lesz a massza, mert megnőnek.

tészta

Előmelegített sütőben, közepes hőmérsékleten körülbelül 35 percig süssük. Természetesen mikor lejárt az idő ellenőrizzük le villával, hogy biztosan megsült-e a belseje is.

Ha kész hagyjuk kihülni, papírral ki is vehetjük a formából. A tetejét vastagon beporcukrozhatjuk vagy akár csokimázzal is bevonhatjuk.

szeletek
Szeletekre vágva kínáljuk akár délutáni kávézás mellé. A karácsonyi finomságok sorából ez sem hiányozhat bár kissé elfeledett desszert. Nekem gyerekkori kedvencem, amit nagymamám nagyon gyakran sütött nekünk.

Próbáljátok ki, mert nagyon egyszerű, hamar elkészül és finom.

Jó étvágyat hozzá!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here