Szerencsés vagyok, mert ő itt van nekem!

Online Anyák Napi beszélgetés

0
276

Sokat gondolkodtam azon, hogyan lehetne ezt az idei, rendhagyó Anyák Napját megünnepelni. A család szerte-szét él a nagyvilágban, – ami manapság jellemző a magyar családok többségére – így jelen pillanatban, most mindenki ott van ahol muszáj lennie. A nagyobb ünnepekre, ahogy tudjuk mindig megszervezzük, hogy együtt lehessünk, de ez a mostani ez nagyon más. Anyukák és nagymamák vannak most idén egyedül, távolságtartásban szeretteiktől, gyerekeiktől és az unokáiktól.

Édesanyám már a 78. évét tapossa. Aktív jövös-menős életét most a karantén sok idős kortársával együtt a négyfal közé szorított.

Nem volt sohasem egyszerű az élete, minthogy elvált anyaként nevelt fel minket a testvéremmel. Anyósa, az apai nagyanyám akivel együtt éltünk, – a másik imádnivaló nagyim – segítette őt egész végig. Anyu az életéből nem emlékszik ilyen napokra mint amilyen ez a mostani, pedig már sok nehéz élethelyzeten átverdődött ő is, kezdve ott, hogy koraszülöttként született meg a második világháború kellős közepén, emiatt is aztán egész életében gondja volt a tüdejével.

Sok félelmet átélt már, erről is kérdezgetem őt. Azt mondja, hogy 1956-ban egy hétig kellett a pincébe lent lenniük. Akkor, éppen 23-án estére volt színházjegyük anyukájával és amikor utána sétáltak haza már tankokat láttak a körúton. Az is pont ilyen kiszámíthatatlanul egyszer csak megtörtént, mint ez a vírus – mondja. Arra is emlékszik, hogy egy löveget belőttek a Ráday utcai házukba ami a szomszédjuk lakásába, a spejzban landolt a befőttek között, szerencséjükre nem robban fel – hála, mert akkor most én sem lehetnék is.

Sokszor beszélgetünk az anyukájáról is, aki egy talpraesett, gyakorlatias nő volt. Akinek mindig helyén volt az esze és bátor nőként mindig helytállt  családban, akkor is amikor a nagyapámat, dédapámat elhurcolták anno… A nagymamámra én is jól emlékszem, hiszen már felnőtt voltam amikor elment… Gyerekkoromban minden hétvégén együtt volt az egész család. Körbe ültük az ebédlőasztalt legalább tizen és a nagyim mindig isteni finom ebéddel lepett meg minket fáradhatatlanul, minden áldott vasárnap. Olyan érdekes hogy milyen emlékek maradnak meg, mint például az is hogy imádta a vaníliafagyit és hogy a kedvenc virága az orgona volt. – Szerényen jegyzem meg itt, hogy a sütés-főzés imádatát tőle örököltem. – De látom magam előtt, mennyire örült mindig ha mentem hozzá, imádtunk beszélgetetni és sokszor viccelt, ahogy várt mindig valami finomsággal és ahogy olyan klasszul és lazán tudta venni a dolgokat, mert volt stílusa, egy igazi belevaló nő volt.

Anyukám imád beszélni a nagymamájáról is, aki miatt ma is kijár a temetőbe, mert a gondolaiban mindig ott van. Egész gyermekkorát meghatározta a két anya – az egész életünk összefonódott – akik vállvetve óvták és szerették, mint egyszem gyereket. Anyu is imádta őket, mind a ketten jó lelkek voltak.

Négy generáció: Nagymamám, anyukám, én és a kislányom

Szia Kicsim – mondja a telefonba anyukám, – mindennap amikor hívom – alig várja, hogy mesélhessen a kertről ami körülötte van a lakóparkba, mert mint mondja most mindenki kint bogarászig, ettől annyira zöld és búja. Mesél mindig a kismadarakról akiket évek óta a teraszán itat, de mindig elpanaszkodja, hogy mennyire rossz ez neki így hogy senki nem mehet hozzá a családból.

Az idejét kitölti olyan dolgokkal, amiket már régóta halogatott-tologatott. Most eljött az ideje, és már átrámolta az összes könyvet több mint háromszázat, szép régiek sok dedikált is van közte… Mindennapra jut egy-egy függöny kimosása is, vitrinrendezés és persze rengeteg régi fotó került a kezébe, meg a családfa is amiről szintén szívesen mesél.
Sokat olvas, keresztrejtvénytfejt és belekezdett újra az angolba, hogy a memoriáját mozgassa. Probálja palástolni, de már nagyon szenved ettől az egésztől, már menne valamerre… Kérdeztem tőle hogy mi hiányzik neki a legjobban azt mondta: TI!

Azt mindig elmeséli az anyu, hogy az egyik legszebb Anyák Napja az volt, amikor én megszülettem. Abban az évre úgy esett, hogy május első vasárnapja Május 1-je volt, és így került a másodikra az Anyák Napja, így lettem én az ajándéka, mert hogy aznap szült meg…

Az idei karanténos ünneplésre azt találták ki az unokák, hogy szervezzünk össze egy messenger családi beszélgetést, mert ez hiányzik neki legjobban, hogy együtt lehessünk… Akkora öröm volt mindenkinek látni a másikat, olyan sokat nevettünk nem is sikerülhetett volna jobban. Több mint két órán keresztül sikerült három országból beszélgettünk. Felhőtlen jókedv volt ami feltöltötte őt és minket is. Felhívtam után és azt mondta: Ennél nagyobb anyáknapi örömöt nem is kívánhattam volna, hogy láthattalak titeket…

Anyukám kedvenc virága a tulipán!

Szerencsés vagyok mert ő az anyukám, akit bármikor felhívhatok és itt van nekem.

Boldog Anyák Napját!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here