Történelmi időben élünk

BREXIT MEGEGYEZÉS: Villám beszélgetés Szlanka Zsolttal

0
241

Főleg az Angliában élő magyarok követik elsősorban a Brexittel kapcsolatos fejleményeket, bár jövőre számos változás érínti majd a többi EU-országok polgárait is emiatt. Ez a beszélgetés a legaktuálisabb pillanatban jött létre, hiszen Szlanka Zsolt – a Brexit guru – naprakész az eseményekből.

Az ünnepi időszak alatt is folytak az egyeztetések és tárgyalások, a Brexit tekintetében. A 2016-os népszavazást követően idén karácsonykor történelmi pillanatnak lehettünk tanúi.

– A legtöbb embert az érdekli mostanában, hogy vajon mit lehet tudni a EU-ból való kilépésről, az egész nagyon ködös…
– A helyzet nagyon képlékeny volt, minden változott óráról-órára! A Brexit időszak a jövőbeli történészeknek igazi csemege lesz – mondja határozottan Zsolt – ők már utólag jól át fogják látni az egészet. Nekünk átlag embereknek ebből jelenleg az a legfontosabb, hogy mi mire is számíthatunk a jövőben, bárhol is élünk ezek után Európában.
Szenteste megtörtént a csoda, hisz létrejött a megegyezéssel a kilépés kulcsfontosságú részleteiről, így zökkenőmentesen folytatódik minden tovább december 31-e után is.

– Valóban nagyon nehéznek tűnik mostanság jól informáltnak lenni, te hogyan látod ezt?
– Én természetesen mindennap követem a Brexittel kapcsolatos híreket, ami az elmúlt 4 évben meglehetősen kiszámíthatatlan volt, de a két legjobb forrásom erre a BBC4 Rádió és a The Economist gazdasági magazin. Példának okáért a BBC híreiben is olyan bejelentések hangoztak el rendszeresen, hogy rövid telefonhívások történtek Boris Johnson és Ursula von der Leyen között, úgy hogy előre ezek sem voltak jelezve, tehát a kommunikáció rendkívül rugalmas volt, alig lehetett eligazodni rajtuk. Egy azonban bizonyos – teszi hozzá a magyar Brexit guru – akik ígérgetésekbe és jósolgatásokba bocsátkoztak azok nem követték a híreket. Miután két fél vezetőjének a megbeszélése lehetett csak az alapja a megegyezéseknek, azt is tudomásul kellett vennünk, hogy a legtöbbször nem gazdasági kérdésekről volt szó, hanem politikai és etikai irányokról vitatkoztak.
A legfontosabb, ezt sokan nem tudják, hogy megszületett a megegyezés után sem dőlhetünk hátra teljesen nyugodtan, hiszen az Egyesült Királyság parlamentjének is jóvá kell azt majd hagynia, valamint a 27 Európa Uniós országnak is, bár én azt gondolom, hogy ezzel már nem lesz probléma. –

Egészen pontosan ha csak egy ország is megvétózza a megegyezést a 27 tagállam közül, akkor semmis lesz a megegyezés. Értem ezalatt, ha például Emmanuel Macronnak nem tetszene a halászati jogokkal kapcsolatos megegyezés, akkor az egészet megvétózhatja. Ezért is mondom, hogy nem lesz kőbe vésve minden döntés, és bárhogyan is döntenek majd a vezetők, annak minden részletét el kell fogadnia a többi partnernek is. Bizonyos részletekben ezért aztán, akár egy hosszadalmas egyeztetési folyamat is várható a jövőre nézve. Az Egyesült Királyság parlamentje december 30-án fog szavazni a megegyezés törvénybe iktatásáról, igaz arra nem lesz lehetőségük, hogy erről most vitázzanak a parlamentben. Az Európai Unió szavazás nélkül fogja január elsejétől alkalmazni a megegyezésben foglaltakat, majd utólag januárban fognak a tagállamok szavazni róla.

– Mi várható 2021. január elsejétől?
– Nos, maga a megegyezési dokumentum 1246 oldalas, így természetesen azt képtelenség részletesen megbeszélni, de íme néhány fontos pontja ami minket érínthet:
A dolgozók jogai továbbra sem sérülnek egyik irányban sem! Egyenlő esélyeket kell mindkét oldalon biztosítani azoknak a dolgozóknak, akik az EU és az Egyesült Királyság között munkaerőként mozognak. Az EU Settlement Schem sorsáról még nem döntöttek, hogy szükséges lesz-e kitölteni vagy sem, de annak az eredeti határideje 2021. június 30-a, tehát jelenleg nem kell miatta aggódnunk.
• Nem lesz egyenlőre változás az export-import adók tekintetében, de erről az elkövetkezendő években sokat fogunk hallani, hisz részletes egyeztetések varhatók termék, illetve szolgáltatás specifikusan.
 Törvényhozás tekintetében nem lesz egymástól függés, illetve alá-fölé rendeltségi viszony: kölcsönös tiszteletbentartása egymás rendszerének és együttműködés várható vitás kérdésekben.
Telefon-roaming szolgáltatás továbbra is működni fog, de arról még nincs megegyezés, hogy azért kell-e külön fizetnünk.
• Banki, pénzügyi szektor területen még nincsen megegyezés.
Határátlépésről még nem született részletes megegyezés. Mindkét fél szeretné lecsökkenteni a dupla ellenőrzés okozta késedelmet, de erről még nincsen megállapodás.
 Iskolai végzettségek, bizonyítványok elfogadása tekinteteben sem született jelenleg megegyezés.
 Biztonsági intézkedések, (rendőrség) adatbázisok hozzáférésében sajnos nem lesz azonnali hozzáférés biztosítva egyik oldalról sem a továbbiakban, így ezen a területen lassulás várható.

– Szóval akkor nem marad más csak a várakozás?
– Azt gondolom, hogy most ebben az ünnepi időszakban minden kormány vezetője valószínűleg ezzel fogja tölteni az idejét és nem megy szabadságra sem. Egyszerre két nagyon komoly helyzet is uralja Európa életét is, nemcsak a Brexit hanem a vírus intézkedések is megnehezítik a mindennapokat.

Ezért is szeretnék mindenkit megnyugtatni, mert ez most a legfontosabb, hogy akik itt vagyunk semmi bántódás nem érhet minket, semmi változásra nem kell számítanunk, legyünk türelemmel, mást nem is tehetünk. Nagyon sok kérdést kapok Brexit ügyben minden fórumomon, mindenki kíváncsi az eseményekre és természetesen, ahogyan eddig is, én időről-időre minden fontos momentumnál továbbítom a híreket elsőkézből részletesen a magyaroknak, ezt személyes küldetésemnek érzem.

– Sokan a Brexit miatt talán most azt gondolják, nem is érte meg Angliában új életet kezdeniük, mert sok minden más lehet mint amikor ideérkeztek, te mit gondolsz erről?
– Én is, mint sokan mások nagyon nagy örömmel érkeztem anno ide Nagy Britanniába az új élet kezdés fantasztikus reményében, sohasem fogom elfelejteni azt az időszakot. Tele voltunk szebbnél-szebb tervekkel a jövőnkre nézve. Ha ezekre a napokra megpróbálunk visszaemlékezni, akkor az segíthet átlendülni a nehézségeken! Természetesen ez nem volt könnyű eleinte, de a felmerülő nehézségek ellenére túllendültünk, beilleszkedtünk és most már itt élünk sok éve. Számomra ez azt jelenti, hogy a következő nagyobb nehézségnél nem állok tovább és nem keresek egy másik országot. Én itt telepedtem le a családommal és itt akarunk élni a jövőben is. Ez egy felvállalt döntés az életünkben, már ez az otthonunk. Sajnos sokan nem így gondolják, és már korábban visszaköltöztek Magyarországra vagy kerestek egy másik országot maguknak, mert megijedtek a Brexit lehetséges változásaitól. Nyilván akik elégedetlenek – mert bizonyára ilyenek is vannak, – változtatni fognak, ha nem érzik jól magunkat és valahol máshol új életet fognak kezdeni, amint tehetik. Lehet, hogy a kárörvendők akik sohasem mertek belevágni ebbe a „kalandba” most azt gondolják, igazuk volt hogy otthon maradtak. Szerintem, mi akik itt a szigetországban új életet kezdtünk büszkék lehetünk arra, hogy meghoztuk ezt a döntést, felvállalva a kihívásokat és a nehézségeket is. Az új helyzetekhez érdemes rugalmasan hozzáállni, mert végül is az élet a folyamatos változásról szól…

Ez egy jó végszó, amivel most befejezhetjük villám beszélgetésünket. Várjuk a további Brexit fejleményeket, és köszönjük Zsoltnak, hogy rendelkezésünkre állt.

További infókért Zsolt Brexit csoportja itt érhető el

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here