Üljük körbe a fényt!

Áramszünet Szenteste: történet a nagyiról meg mi kettőnkről

0
371

Az ablakpárkányon vastagon megállt a hó, amit a szél hordott oda. Emlékszem mennyire szerettem mindig kibámulni az ablakból és nézni a hófödte utcát, amin még egyetlen lábnyom sem éktelenkedett. Csak könyököltem a párkányon és kukucskáltam kifelé amilyen messzire csak elláttam. A utcán a magas lámpaoszlop bevilágította az utat amelyen a hó fényesen káprázott fehéres-kékes csillogásban. Ez a gondolat egy régi, meghitt emléket csalt vissza a szívembe, ezt mesélem itt most el.

Élénken él bennem az a távoli karácsonyom, ami visszarepít minket az időbe, egészen 1976-ba.

Egész éjjel havazott, alig bírtunk aludni, mi gyerekek, annyira vártuk a reggelt. Akkor aztán gyorsan magunkra kapkodtuk a ruháinkat, sapka, sál, melegdzseki, beleugrottunk csizmáinkba és rohantunk ki a térdig érő friss hóba: mert akkoriban még természetes volt a decemberi hóesés. Órákon át hóhancuroztunk. Csurom vizesen ballagunk hazafelé a tesómmal elfáradva magunk mögött húzva a szánkónkat. Hazaérve aztán – ezt még mindig hallom – ahogy a nagymamám kiszól a konyhából és azt mondja, ,,kint verjétek le a havat a csizmákról, ne hozzátok be ide nekem… ”

Gyerekek voltunk, már nagyon vártuk a karácsonyt, izgultunk milyen ajándékok lesznek majd a fa alatt. Akkoriban igazi dolgokat kaptunk, nem pénzt, tényleg minden megleptés volt és mindennek őszintén örültünk. Volt a decembereknek egy különleges hangulata, amit csak most érzek, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy ezt megtapasztalhattam.

Mint mindenki akkoriban, így mi is egy-két héttel előbb megvettük a kiszemelt fenyőfát a piacon a nagyival. Emlékszem spárgával körbe tekerték, így tudtuk onnan haza cigölni hárman, nagy nevetések közepette. Szúrta a kezünket, ragacsos, gyantás lett a kesztyűnk, de végül hazaértünk és egy vödör vízbe állítottuk a nagy napig a társasház hűvös közös raktárába.

Végre eljött a 24-e: az a nap teljesen más volt mindig mint a többi – talán az év legjobb napja volt.

Akkoriban még mindent  idejében csináltunk: ezért aztán a  karácsonyfát csakis aznap lehetett feldíszíteni, úgy délkörül indult el az igazi készülődés. Felcipeltük a fát a lakásba, kellett neki egy kis idő mire a csodás ágai kilazultak. Bekerült a kisszobába és szoba megtelt isteni finom fenyő illattal.

Előkerültek a gardrób mélyéről a nagy karácsonyi dobozok, tele díszekkel és az égőkkel. Mondanom nem kell, hogy akkoriban meseszép üvegdíszek voltak amire nagyon kellett vigyázni, ezért mind, egyesével selyempapírba voltak elcsomagolva tavalyról, nehogy összetörjenek. Az égőkkel persze mindig akadt egy kis gond, mert valamelyik körte minden évben ki volt égve, de hosszas próbálgatással és türelemmel mindig meglett a bibi.

A nagyi sámlin ülve nekilátott a fa befaragásásnak, hogy a talpba be tudjuk majd állítani. Ez nem lehetett egyszerű feladat, ha most ebbe így belegondolok, de neki olyan könnyen ment. Mi ,,kicsik” a parkettán ülve lestük vajon mikor passzol már bele. Közben szépen ránk esteledett, kint már besötétedett. A konyhában főtt a halászlé és kint szállingózni kezdett újra a hó. Odarohantam az ablakhoz és bámultam a pelyheket, némelyik akkora volt mint egy darab tépett papirka. Varázslatos meseszerű élmény, ami akkor éppen így volt…

A hófedte járdán még egyetlen lépésnyom sem volt, és egyre sűrűbben szakadt a hó. A szembelévő házak ablakaiban már néhol állt a karácsonyfa, mert láttam a fényeiket: a családok mindenhol készülődtek, mint mi is.

Egyszercsak, hirtelen minden teljesen vaksötét lett, kihunyt az összes fény. Prózai módon elment az áram, mindenhol az egész lakótelepen. A környék ablakai feketék lettek egy pillanat alatt. Mi is megijedtünk egyre csak kérdeztük a mamát: hogy mi az, mi történhetett? Várjatok – mondta teljes nyugalommal, hozok gyertyát. Sietve meggyújtott párat, és előkerült egy régi elemlámpa is. Visszatért a fény a kisszobába amit körbeültünk. Az régi Sokol rádiónkból ment halkan a karácsonyi zene és mi csak nevettünk a gyertyafényben, ami annyira izgalmas volt.

Az ablakból láttam, ahogyan az osztálytársaim is mind ott bámulták az izgalmas sötétet, elemlámpákkal villóztunk át egymásnak, hogy minden rendben van. Mindenki tudta kinek melyik az ablaka, mert mindenki ismert mindenkit akkoriban a telepen. Terjedt a fény, majdnem minden ablakban volt már valaki. Az első pillanat ijedtségéből összetartozás lett, sorsközösség – így vártuk tovább a Jézuskát – megnyugodva, hogy tudunk egymásról.

Azt hittük egész este sötét lesz, de nem estünk kétségbe emiatt egyáltalán. A zene hangulatosan szólt, a vacsora főtt és a fa is belekerült a talpába. Előkerültek a szaloncukrok, a konzum féle, még azt is meg kellett kötözni a félhomályban. Ahogy ott ültük a gyertyfényben és szorgosan csomóztunk, a mama egy régi történetet mesélt az ő gyerekkori karácsonyáról. Sokan voltak testvérek még ajándék se jutott nekik, de arra pontosan emlékezett, mennyire jó is volt együtt lenni, nagyokat nevetni, ez felidézte benne a gyerekkorát.

Eltelt egy óra is mire visszatért az áram a lakásokba és felkapcsolódtak újra a színes fények a karácsonyfákon. A miénk is elkészült, igaz pár üres szaloncukor papír is felkerült rá, ez már örök titok marad, hogy melyikünk dészmált a sötétben…
Még a terített asztalnál is erről az izgalmas élményünkről meséltünk nevetve szüleinknek akik közben hazaértek a karácsonyi műszakból.

Mintha a jóisten akarta volna így, szerintem meghittséget mutatott nekünk mégha csak egy rövid időre is. Ilyen Szentestém bár már soha többet nem lesz, de ez az érzés örökre megmaradt bennem.

Ha idén Szenteste elmenne az áram nem láthatnánk egymást még gyertyafényben sem. Távol egymástól, a mi családunk is mint megannyi más család is, csak a virtuális térben fog találkozni.

A világban most egy jókora áramszünet van, mindenhol sötét lett. Ez telibetalálta az összes háztartást és családot. Nem tudni mikor lesz a hiba kijavítva, de addig is nincs mitől félnünk, hiszen itt vagyunk egymásnak, fogjuk meg egymás kezét. Mégha csak egy szál gyertya pislákol is, üljük körbe a fényét, mint akkor régen…

Legyen meghitt ez a karácsony, tóduljon megannyi szép emlék a szívünkbe, kövessük a fényt amely megvilágítja az utat amelyen lehet, hogy még senki sem járt.

Áldott karácsonyt kívánok minden magyar léleknek szerte a nagyvilágban.

Mónika

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here